Ezen a mai napon nem kellett volna semmi érdekesnek történnie. Vagyis most ezt a bejegyzést sem kéne megírnom. De hát a sors útjai kifürkészhetetlenek, így természetesen az én életem sem telhetett ma olyan unalmasan és nyugalmasan, mint ahogy azt én békében elképzeltem. Ma ezerrel nekiálltam felszámolni ideiglenes amerikai támaszpontomat, mindent benyoszni a két bőröndbe, ami nem fér be, azt kidobni vagy elajándékozni, falról mindent leszerelni, millió fecnit, papírt, cikket átnézni, szortírozni. Miután benyomtam Britney Spears összes számát maxra, plusz a sorozatok főcímdalait, kezdett egészen gyorsan menni a dolog, valahogy az embernek kedve van ezektől minél hamarabb befejezni a munkát. Balázs Palit nem mertem megkockáztatni, mert akkor meggyulladnak a papírok a kezem alatt a sebességtől, és tűzjelző van a szobában. Na lényeg a lényeg, mikor már tele a két bőrönd, üres a szoba, jön az ímél. Pá-pá Észak-Wisconsin, nem mész te sehova, édes lányom, Tori beteg, ágyban fekszik, kínozza az influenza vagy mi (remélhetőleg nem a röftüsz, ahogy Boriék szellemesen nevezik), szóval sztornó. Kata kapásból többszörös szívrohamot kap. Hol a jó életben fogok én aludni hétfőig? Itt nem, mert holnap kiraknak. Mirjaméknál nem, mert ők nem lesznek itthon, és még a híd alatt is jobb annál, hogy egyedül kóricáljak az óriási kísértetkastélyban egyedül, kilométerekre a legközelebbi szomszédtól. Kata rögtön megoldja a helyzetet: elkezd bőgni, mint az anyaszamár. Nem is képzelnétek, mit meg nem old a bőgés: az emberek mindjárt segíteni akarnak. Karancslapujtő gyorslelkisegélye után egész Tündi házáig kibírtam sírás nélkül, akkor ott jött egy újabb kör, Tündi erre elvitt a Res Life-ba, ahol majdnem végig kibírtam, de a mondandóm végén eltört a mécses. A néni aszonta, ha ledumálom a yellowstoneos tanárral, hogy írjon egy mailt a kedvemért, akkor maradhatok. Steve persze rendes volt, és megígérte, hogy ír emilt, szóval most úgy néz ki, hogy mégis lesz hol aludnom, sőt kaját is kapok, ha minden igaz. De ehhez annyit idegeskedtem, hogy az összes mielin lerohadt az axonjaimról, úgyhogy még elvoltam a rinyarohamokkal egy darabig.
A szegény embert az ág is húzza, meg verik, mint a sánta kutyát, és túrós a háta is, továbbá a szőlő savanyú, a veréb meg hülye és eltöri a korsót. Kihagytam valamit?
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Ejnye Kata, nem szabad ennyire elkeseredni. Elvégre te mondtad, hogy ki szeretnéd próbálni Amerikának azt a részét is, amikor nem tolnak mindent az ember alá:). Egyébként nem értem teljesen az összefüggést, hogy ha Tori beteg, akkor már nem is lakhatsz nála? Vagy nem nála? No mindegy, föl a fejjel!:)
VálaszTörlésNem bánom én, végülis jól alakult minden :). Hát Tori azt mondta, hogy ágybanfekvőként nem lenne jó társaság, amiben végülis igaza van, mit csinálok ott úgy, hogy ő fel se tud kelni? Sebaj :). Fejföl van :)
VálaszTörlés