Rövidke

Ma négy parányi szemelvényt szemeltem ki az őslakosok kultúrájából.

1,2,3...

Itt az emberek nem úgy számolnak, mint mi. Nem a hüvelyk az első, és a mutatóujj a második, hanem az első a mutató, középső, gyűrűs, kicsi, hüvelyk. Na most mutassatok például hármat, nem idióta :)? A vietnámiak, közülük is az idősebbek, még ennél is ravaszabbak, ők az ujjperceiken számolnak, így 14-et tudnak egy kézen számolni, vagy 15-öt, ha háromnak vesszük a hüvelyket.

Köszönöm

Mit mond erre a magyar? Szívesen. De nem ám az amerikai! Borival egy ideje próbáljuk kitalálni, hogy mi a helyes, mert nekünk ugye azt tanítják otthon, hogy erre a válasz: You are welcome. Haha. Ezt itt mi igen ritkán halljuk. Ehelyett népszerű az ühüm, a no problem, az any time, vagy a semmi mosollyal. De ez a spéci felfelé hajló ühüm a leggyakoribb.

Palacsinta

Tori szerint igazi szellemi örökséget hagytam rájuk, mikor egyszer lekvárral ettem a palacsintát, és ő elleste tőlem :). Azóta mindig látom, hogy lekvárral eszi :). Mondtam neki, hogy szívesen csinálok ám egyszer mindenféle igazi jó palacsintákat neki, mert nyilvánvalóan nálunk fejlettebb a palacsintakultúra, mint itt. Először is pocsék, ízetlen a tésztájuk, másrészt nem lehet hengergetni. Szóval elvileg ha náluk leszek, csinálunk palacsintatovábbképzést, hirtelen a túrós, a diós, a fahéjas, a cukros-citromos meg a kakaós jutott eszembe a lekváron kívül, van valami jó még?

Kávé

Visszatérő témám ez :). Az amerikai kávé pocsék, de az nagyon tetszik, hogy mindenki megszállottan hurcolja magával a kávéját, akár papírpohárban, amit valahogy nagyon megszerettem, de nálunk nincs ilyen, vagy a saját kis termoszféleségében. És mindenki lecsapja az asztalra, tanár, diák, láthatóan elválaszthatatlanok a bögréjüktől :). Nekem nagyon tetszenek ezek a termoszkák, annyiféle van, színesek, mintásak, feliratosak, de mindegyiknek megvan az a fogyatékossága, hogy nem zárható tökéletesen, vagyis az ember nem dobhatja be a táskájába. Úgyhogy én olyat szereztem, ami bár nem különösebben izgalmas mintájú, szép kék, rendesen zárható, mégis egyszemélyes méretű, mert ha otthon megint járok majd iskolába, bizony sokkal olcsóbb reggel megtölteni, mint mindig a büfében kávézni. Meg a kézbenhurcolást is csak egy ideig élvezem, aztán egyszer csak már nem szeretném hurcolni, szóval akkor ezt meg majd be lehet dobni a táskába. De a papírpoharak hiányozni fognak.

The end