Helló kedveseim,

nos, sikerült feltöltenem néhány képet, nem tudom, működik-e a link:
http://picasaweb.google.com/dosakata/DropBox#

Ma is eléggé eseménydús nap volt, ismét csak kiemelem az érdekesebb szemelvényeket. Délelőtt betalpaltunk a városkába, ami, mint kiderült, nagyjából harmincezres, azaz körülbelül Salgótarján-méretű. Hát igen, mintha a pénzügyi főiskolán hallgatnék egy félévet. Csak persze ott pénzügy van, itt meg pénz XD. Na szóval, az első élmény, amivel találkoztam, egy eladásra kínált templom volt. Nem vicc, egy modern stílusú metodista templom, aminek az oldalán ki van írva, hogy milyen telefonszámon érdeklődj, ha esetleg meg szeretnéd venni. Miért is ne, milyen szép ajándék már egy templom mondjuk egy huszadik házassági évfordulóra :D.

Bementünk a helyi könyvesboltba, ahol megnézegethettük, hogy melyik könyv mennyibe kerül. Mikor annak idején elküldték nekünk, hogy mennyi pénzt kell magunkkal hozni, azt gondoltam, hogy a 'books' című tételt én megspórolom, hiszen az ELTÉ-n se nagyon szoktam megvenni az ajánlott könyveket. Na itt nem így működik, mindenképp meg kell szerezni valahogy. Megveheted újonnan, vagy használtan kicsit olcsóbban is. Van egy része a boltnak, ahol ezek a tankönyvek vannak szépen kurzuskódok alapján rendezve, hogy egy óvodás is megtalálhassa. Mint kiderült, sok amerikai diák úgy választ órákat, hogy megnézik, mennyibe kerülnek a kért könyvek, és ez alapján döntenek. Hát igen, én is ezt tettem. Amikor megláttam, hogy pl. az egyik kinézett kurzushoz két darab 150 dolláros könyv van, villámgyorsan kihúztam a kis listámról és odébbsunnyogtam. Persze minden könyv színes-szagos, gyönyörű, szinte beszélő képekkel, sokszor cd-melléklet is van, meg füzet is a csomaghoz... Kedves ötlet volt tőlük, hogy megnézhettük előre a könyveket, mert így pl. kiderült, hogy az egyik nagyon jól hangzó kurzus, az Environmental Health olyanannyira kezdő szintű, hogy nem nagyon talátam semmit a könyvben, ami ne lett volna ismerős. De semmi gond, így is maradt négy kurzus a listámon, ami pont elég, plusz még a sok zenei óra...

Ezek után benéztünk az egyik helyi boltba, ahol spéci helyi biokajákat árulnak, de ott nem nézhettünk körül. Aztán egy kávézóba mentünk, ahol mindenkit meghívtak egy kávéra, ami nagyon finom volt. Nagy mennyiségeket adnak, én mediumot kértem, mégis alig bírtam kivégezni.

Szépen visszasétáltunk a campusra, ahol már kezdődött is a következő program, ami pedig a tizennégyezerhatszázkilencvenötödik bemutatkozós míting volt, egy szaftos kis dörgedelemmel összekötve, amit az egyik főmufti prezentált arról, a létező összes retorikai eszközt felhasználva, hogy ne drogozzunk, ne verekedjünk, és kérjünk szóbeli beleegyezést, mielőtt szexuális kapcsolatot létesítenénk valakivel. Ez szó szerint így hangzott :"get verbal consent" - ezt nem lehet másképp értelmezni. Annyira valószínűtlennek tűnt, hogy ilyesmiről ilyen nyíltan beszélnek, ráadásul egy valamiféle igazgatóhelyettes... és a szituációt se nagyon tudom elképzelni :). Ennyi erővel akár adhatnának egy formanyomtatványt is, amit alá kell íratni a másik féllel :D.

Ebéd előtt találkoztunk az itteni magyartanárral, Andrással és a feleségével, Máriával. Csaknem ötven éve élnek itt, a bácsival beszélgettünk főleg, nagyon élvezte, hogy van kivel magyarul beszélgetni a feleségén kívül. Nagyon kedves és közvetlen volt, de megőrzött valamit a jó öreg magyar cinizmusból, főleg mikor arról folyt a beszélgetés, hogy milyen komolyan veszik itt Amerikában a politikailag korrekt megfogalmazást (ezt nevezik PC-nek). Ez alatt azt kell érteni, hogy te nem mondhatod csak úgy egy fiatal lányra, hogy kislány, mert be leszel perelve. Mindennek és mindenkinek megvan a maga módja, ahogy azt politikailag korrekten meg kell fogalmazni. A bácsi szerint az itteni tanárok sem keresnek túl jól általában, 43.000 dollárral szúrják ki a szemüket... (mostani árfolyamon ez 9.288.000 Huf), abba már nem mertem belegondolni, hogy ez esetleg nem is egy évre vonatkozik, hanem egy hónapra... :D

Ebéd után elmentünk moziba, ahol mi magyarok beültünk egy jó kis horror-thrillerre, aminek a címe The Unborn, mert Gary Oldman neve volt feltüntetve, mint főszereplőé. Mondanom se kell, Gary Oldman kábé az utolsó tíz percre tűnt fel, addig meg végig kellett szenvedni egy gagyi történettel, ócska, elcsépelt klisékkel megáldott harmadrangú műalkotást, amiben minden mozzanat benne volt, amit az ember egy horrortól elvár: idegtépő zene, szívdermesztő lassúsággal nyíló ajtó, őrült kisgyerek, aki egy nagy késsel rohangászik és gyilkol, egy kutya, akinek fejjel felfelé volt a feje, démon, aki mindenkit megszáll és randa, nyálas, vicsorgó izék lesznek belőlük, és persze egy szerencsétlen, gyönyörű nő, akivel mindez történik, és akit mindannyian nagyon sajnálunk. Azért vállaltuk be - csak hogy magyarázzam a bizonyítványunkat -, mert a többi választás csupa rihiröhörészős amerikai vígjátékparódia lett volna, ráadásul 13-as karika volt rajta, szóval gondoltuk, az nem lehet vészes. Hát de. Szóval én nem tudom, mennyire érett és erős a 13 éves amerikai gyerekek (jaj, bocsánat, politikailag korrekten: fiatalok) lelkivilága, de én biztos nem engedném az enyéimnek legalább még három-négy évig. Ja igen, csak a jegyzőkönyv kedvéért, a mozit is az amerikaiak fizették.

Tegyünk egy kis kitérőt, és említsük meg az amerikai utakat. Az utak jók. Nem erről van szó. Kétszer két sáv van általában a város körül, ez is oké. Ami meglepő és mulatságos, az az, hogy akárhányszor bármiféle kereszteződés van, tehát az elválasztott kétszer két sáv között átjárás keletkezik, közvetlenül a nyílás után mindkét oldalon a menetiránnyal szemben a következő táblák láthatók sorban: 'DO NOT ENTER!' majd 'WRONG WAY' és néhány méterrel odébb ismét. Én eddig ilyet még csak autós játékokban láttam, a Wacky-ban, mikor rosszfelé fordulsz a kacsáddal vagy cápáddal... :)

No de vissza a történet fő fonalához. Vissza lettünk hozva, közben visszaértek azok a cserediákok is, akik már ősszel is ittvoltak, volt néhány amerikai meg egy vietnámi, aki valamiért nagyon odavan a magyar kultúráért meg országért, ők is nagyon aranyosak, majd csinálok képet róluk is. A vacsora fincsi volt, isteni sütiket csinálnak, sokszor fagyi van töltelékként, tök jó ötlet. És nagyon jót beszélgettem az orosz lányokkal meg a hongkongi kislánnyal (PC: fiatal hölggyel). Az orosz lányok elképesztően értelmesek, és nagyon jó beszélgetni velük, szóval újabb példáját könyveltem el annak, hogy ne ítélj első látásra. Nagyon érdekeseket meséltek az orosz kisebbségi helyzetről, de ezt lehet, hogy inkább ide nem írom le, nehogy rámrontsanak a kommandósok XD.

Most meg elmentek megint vásárolni, nekem semmi kedvem nem volt, meg ma megint valami ismerkedős parti van, amihez már nem nagyon van kedvem, elfáradtam a sok ismerkedésben, és úgy érzem, megfojtanám a következő nyájas embert, aki megkérdezi, hogy honnan jöttem és mit tanulok... inkább alszok, vagy gyakorlok kicsit. Szóval azért akármilyen nagyon alánktolnak mindent (a politikájuk az, hogy mivel tanulni vagyunk itt, ezért ne foglalkozzunk se takarítással, se főzéssel, se semmi mással), nem az anyanyelvünkön beszélni fárasztó. Képzeljétek, mindenkinek tetszik a kiejtésem :). Sokszor már Tündivel meg Borival is inkább angolul beszélünk az egyszerűség kedvéért, meg hogy ne rekesszünk ki senkit a társaságból, csak akkor használjuk a magyart, ha teljesen magunk vagyunk. Meg ha poént gyártunk Amerikáról :).

Ennyi volt a móka mára. Holnap elvileg felpezsdül az élet, visszajön az összes diák, például a szobatársam is.

Jóccak,
Kata