Ma van egy hónapja, hogy itt vagyunk

Újabb epizódok itteni életünkből.

Cassie szülinapi partija

Cassie csütörtökön lett 19 éves. Eredetileg moziba akartunk menni, de Borinak sokáig volt órája, szóval Cassie és Tori szobájában volt a babazsúr estefelé. Kitaláltuk - 12 perccel a megbeszélt kezdés előtt - Borival, hogy írok neki egy dvd-t magyar zenékkel, átkötjük szép magyar zászlós szalaggal és az jó kis ajándék lesz. Na ja. Akkor kiderült, hogy a próbaverziós Neróm lejárt, gyorsan töltsünk le valamit, akkor az nem volt jó, mert egy csomó dolgot nem ismert fel, kiírta, hogy 0 a fájl mérete, szóval a végén felkaptam a laptopot oszt vittem magammal, és szépen pendrive-on kapta meg a zenéit, meg mutattunk is nekik mindenféle magyar zenét, LGT-t, Hungáriát, Quimbyt, népzenét, Noxot... azt hiszem, tetszett nekik. Thunak legalábbis biztosan, a többiek annyira nem figyeltek. Csináltak tortát, meg Tündi hozott Mirjamék borából, ami megért egy misét. Kétféle volt, az egyik rendes, sárga borszínű, az száraz volt. A másik barna. Úgy nézett ki, mintha kólát ittál volna. De annak legalább jó íze volt. Szóval választhattál, hogy bornakkinéző nemborízűt, vagy nembornakkinéző borízűt iszol. Nem voltunk sokan, a három magyar lyány, Thu, Tori, Kara meg az ünnepelt. Hosszas elemzés után eldöntöttük, hogy megnézzük az X-men harmadik részét, amit én már ötször láttam, de sebaj, a választékból az volt a legjobb, meg hát ismétlés a tudás anyja. Összefoglalva, nagyon kellemes volt, aranyosak ezek a lányok, és nagyon jól elvagyok velük annak ellenére, hogy vagy 3-4 évvel idősebbek vagyunk náluk.

Dixie Hummingbirds

Péntek este elmentünk Borival, Thuval és Mirjammal ide a templomba egy koncertre, ahol a Dixie Hummingbirds nevű együttes muzsikált. Hat karakteres afroamerikai féfi alkotta a zenekart, és gospelt meg dixie-t énekeltek-játszottak. Volt két elektromos gitár, meg egy dob, és mindenki énekelt is. Az egész nagyon lájtosan kezdődött, hogy újabb gyönyörű ősmagyar szóval éljek, na de aztán beindultak, és egyik-másik számnál úgy belelkesedtek, hogy lejöttek a széksorok közé, megfogták az emberek kezét, bolondoztak egymással, felállítottak minket táncolni, júj, még olyan is volt, hogy a refrénben egy-egy embernek kellett a közönségből beleénekelni, azt hogy 'Yes I understand.' vagy valami ilyesmi, Bori volt az egyik kiválasztott :). A három főénekes egy középkorú alacsony szemüveges fickó volt, egy nagypapakorú, nagyon érdekes arcú tenor, és egy fiatal basszus. A szemüveges volt a frontember, ő csinálta a show nagyrészét, marhajó hangja volt. A nagypapa édes volt, állni már nem nagyon bírt, ezért neki volt egy széke a színpadon, mindig ott üldögélt, de neki is isteni hangja volt, és ő már három generáció óta itt énekel. Úgy csillogott a szeme, mikor énekelt, öröm volt nézni. Na és hát a fiatal basszus. Emberek, olyan hangot én még életemben emberből kijönni nem hallottam! Félelmetesen mély volt, amikor beszélt, meg amikor énekelt is, volt egy-két szám, mikor direkt rá is játszottak, hogy milyen mélyre tud lemenni, hát én majd bepisiltem, akkora jó volt! Meg is említettük Borival - South Park-rajongók kedvéért -, hogy ez a csávó még arra a bizonyos barna hangra is képes lehet :). Na szóval utána kértünk autogramot, meg beszélgettünk az együttes tagjaival, sajnos a nagypapa nem jött ki, pedig őt nagyon vártam, de a szuperbasszus igen :D. Én leginkább még sosem álltam sorba autogramért, de most bevállaltuk, nem is az autogram miatt, talán inkább hogy lehessen egy kicsit beszélgetni velük meg fényképezni. Szóval fantasztikus jó hangulat volt, tapsoltunk, táncikáltunk, bár szerintem diák alig volt, főleg a helyiek voltak a közönség. A gospel kirááály :)!

Madison

Szombaton elmentünk Madisonba, Mirjam kivitt minket Janesville-ig, mivel hagytuk elmenni a buszt, mivelhogy Chicago volt rá kiírva - vagyis nem csak Magyarországon felejtik el kicserélni a feliratot -. Madison kellemes város, nem mondom, hogy kicsi, mert a magyar városokhoz képest bazinagy, de itteni viszonylatban kicsi. Ha jól emlékszem, ötszázezres, Wisconsin állam fővárosa. Ja igen, tettem fel képeket, azok beszédesebbek. Kóricáltunk egy sort, megnéztünk ezt-azt, aztán végigsétáltunk a legszebb utcán, ahol sok bolt van és élet, megnéztük a State Capitolt, ahova tök simán bemehetsz, nem úgy, mint a Parlamentbe, hogy röntgen, motozás, levetkőztetés, kihallgatás, itt bemész egy ajtón és kész. És megállhatsz fényképezni a legfelsőbb bíróság ajtaja előtt. És még be is visznek, ha csoporttal vagy. Gondolom, mikor ülés van, nem ilyen egyszerű a helyzet, de hétvégén minden további nélkül császkálhatsz. Még egy frissen házasult párt is láttunk fotózkodni a lépcsőkön. Na mi a szabadság jegyében megebédeltünk itt, elfogyasztottuk a kis banánunkat, eprünket, amit össze tudtunk szedni reggel. A hétvégi reggelik csórók, semmi nincs, csak bagel, ami valami zsömleféle. Na mindegy. Ezután megnéztük a Veterán Múzeumot, ami érdekes volt, szépen végigvezetett minket minden háborún, amihez az amerikaiaknak valaha is köze volt, hát izé, volt egy pár. Kezdődött a 18. század elején és végződött az Öbölháborúnál. Minden háborúnál volt egy kis szöveg - no, nem sok -, csomó figura beállítva, beöltöztetve, meg egy rakás korabeli tárgy. Ami megfigyeléseket tettünk, az egyik, hogy minden kor minden háborújának minden katonafiguráinak arcán minden kifejezés boldogságot, hősiességet, bátorságot sugárzott. Az erőszak, a szenvedés, a kín, a fájdalom, mint olyan, sehol sem jelent meg. A másik a fegyverek elképesztő varianciája (gondolom, ezt a szót rosszul használom, nekem azt jelenti, hogy sokféle vót). Kicsi, nagy, még nagyobb, annál is nagyobb, bazinagy, rettentő nagy, hűazannyátdenagy. Volt akkora puska, hogy én nem is értem, ember azt hogy bírja megtartani. Szóval érdekesen tálalták a háborúikat. De becsületükre legyen mondva, találtam olyan leírásokat is, amik elismerik pl. a koreai háború igazságtalanságát.
A múzeum után még sétáltunk, beültünk egy kávéra mmm finom volt, aztán hazaballagtunk, mármint persze busszal.

Nincs valakinek las vegasi ismerőse?

Merthogy oda szeretnénk menni a tavaszi szünetben. És mivel Mary nem válaszol, pedig neki elvileg vannak ott ismerősei, ezért megrémültünk, hogy nem lesz szállásunk, márpedig kifizetni rém sok lenne. Szóval ha van valami ismerős, nagynéni, unokatestvér, akárki Arizonában vagy Nevadában, akkor szóljatok :).

Emmanuel Baptist Church

Ma reggel elmentünk baptista misére. Mer' ugye emlékezetes volt a Martin Luther King-ünnepen a pap, és ezért elmentünk. Nagyon kedvesek voltak, kicsit korán érkeztünk, így még egy hittanórába botlottunk, de aztán 10.50-kor elkezdődött a mise. Tartott vagy két órán át, közben folyamatosan szállingóztak be az emberek, szépen megtelt a templom. Hát gyerekek, ez valami hihetetlen élmény volt! Itt tényleg nem számít, hogy ki vagy, honnan jöttél, hiszel-e vagy nem, sárga vagy, barna, fehér vagy püspöklila, szegény vagy gazdag, gyere, ülj be közénk, énekelj, tapsolj, örülj az életnek, adj hálát az Úrnak. Mi voltunk kábé az egyedüli fehérek, de ez senkit nem zavart, nagyon örültek nekünk, sokan odajöttek, megkérdezték, honnan jöttünk, jöjjünk máskor is, érezzük jól magunkat. Volt egy olyan része az áhítatnak, ahol felálltunk, és sok-sok emberrek kezet fogtunk, csak úgy, közösségépítésből. Volt egy kórus, gyerekekből, hát ők szuperül énekeltek, meg egy lelkes papbácsi, aki olyan átéléssel beszélt, meg énekelt, hogy csuda, a közönség is lelkes volt, bátorították a papot, helyeseltek, felálltak, az egész szertartásnak egy fokozódó hangulata volt, kicsit mint egy buli, olyan volt az egész. Olyan is volt, hogy a közösség fiataljait kihívták, és megdicsérték, ha elértek valamit, megtapsoltuk őket. Volt, hogy gyerek olvasta az Igét. Imádkoztunk azokért, akik betegek a közösségből, le is volt írva a nevük egy kis füzetbe, akiknek meghalt valakijük, nagyon személyes volt az egész. Volt, hogy mi is énekeltük a gospelt, mert vannak közdalgyűjtemények, meg volt adva, hogy melyik kell, és mi is beszálltunk. És megint az volt, mint a múltkor, hogy nem az volt a lényeg, hogy a pap felolvasta a Bibliát, hanem választott egy passzust, és azzal kapcsolatban beszélt a mindennapokról, a válságról, emberi konfliktusokról, szóval tanította az embereket arra, hogy hogy legyenek jók. Itt is volt pénzgyűjtés különböző célokra, nagy aranytálcákat hordoztak szét, de nem volt baj, ha nem tettél bele semmit. Sokféle ember volt, öreg, fiatal, gyerkőcök, érdekes ruhákat láttunk, főleg az idősebbeken nagyon színes alkalmi ruhák voltak, a férfiakon és nőkön is, meg sok aranyékszer.
Hát szóval, igen. Nem csodálom, hogy az emberek szeretnek ebbe a templomba járni, itt tényleg lehetett valamit érezni a levegőben, valamit, amit ha vallásos lennék, Isten jelenlétének neveznék. Közösség voltunk, bár nem ismertünk senkit, örültünk egymásnak, az életnek. Jövő héten is megyünk, legalábbis én biztos. Eddig még sose éreztem ilyet, mint itt.

A hét találós kérdése

Mi(k) az USA hivatalos nyelve(i)? Aki nem tudja a választ, az írjon megjegyzést, akkor megírom. Namerén aszittem ez triviális, de kiderült, mégsem.

Amik/akik hiányoznak 1

Egyhónapnyi amerikai lét után egy-két dolgot meg tudok már fogalmazni. Az persze magától értetődő, hogy az emberek, a család, a kedves, a barátok. Ezt már akkor is tudtam, mikor eljöttem. No de mik azok, amire nem számítottam?

- egy jó, anyukámfőzte, tejes-cukros, tejszínhabor, réteges kávé
- rendes, strapabíró zsepi és fülpiszkátor
- a portásbácsik
- a víz íze
- a takaróm
- egy jó fűszeres, ízes babgulyás - meg úgy általában a magyar ízek
- rendes magyar tej
- kinyitható ablak és beáramló friss, tavaszi levegő
- hegyek, erdők
- szép, régi épületek
- rendes bulik zenével, soksok nevetéssel, játékkal
- Mary angolórái
- a rendes tömegközlekedés lehetősége (szóval hogy félóránként haza tudok menni, nem kell kocsi mindenhova - soha nem gondoltam volna, hogy ebben sokkal jobbak vagyunk Amerikánál)

Amik/akik nem hiányoznak 1

- Budapest zaja, füstje, retke
- az emberek, akik bármilyen oknál fogva megállítanak az utcán
- a BKV-s tömegnyomor
- a pesszimizmus
- a tüntetések
- hogy félni kell sötétedés után meg egyébként is jobb
- hogy minden nap el kell intézni valamit: bevásárlás, papírmunka, bank stb.
- hogy az iskolában kiszúrnak veled és nem fair a vizsga, meg amúgy se tudják, hogy ki vagyok
- hogy a bürokraták hatalmaskodnak és lekezelnek

Ezekből még gondolom lesz epizód 2 is. Érdekes, hogy az emberminden nap ráébred egy-egy dologr, ami otthon tök triviális, itt meg nem is annyira.

Epilógus

Az egyik vacsoránál a kis édes vietnámi húgocskám odafordul hozzám, és fülig érő szájjal odakiabálja nekem, hogy 'BAZMEEEG!' és lelkesen integet. Leesett az állam, magamhoz se tértem, nem is értettem, mi van. Nézem, Bori röhög. Kiderült, hogy az asztal másik végén elindult a magyartanítás, és mint legfontosabb kifejezést, amit feltétlenül tudnod kell, ezt tanította meg nekik először... Jaj, mondom, hát azt nem lehet, hogy ezt a kislányt itt megrontjuk, aztán ha egyszer idetéved Magyarországra, már a repülőtéren lekapcsolják és bekasztlizzák, no akkor, mondom, tanítok neki valami szépet. Szépen megtanultuk azt, hogy 'Szeretlek.' Csak arra nem számítottam, hogy a leányka összefűzi, amit aznap tanult, és szépen mindenkivel közli ezentúl, hogy 'Szeretlek, bazmeg!' ...


Na jól van, arany virágszálaim, legyetek jók, szeressétek egymást, szép következő hetet mindenkinek.

Mókus