Ma végre beszéltem az órákon. Színházórán is, meg politikán is. Márminthogy mertem beleszólni a dolgokba. Persze csak szépen, finoman, de ez már haladás.
A politika király volt, csapatokban dolgoztunk, szimuláltunk olyan helyzeteket, hogy valami nemzetközi konfliktus van, mi vagyunk az amerikai főmuftik, döntsük el, mi legyen. Például Irak meg Irán háborúzik, volt mindig egy kisebb szöveg a háttéradatokkal, a végén három választás: támogatod Irakot, támogatod mindkettőt, vgy semleges maradsz. 3 percet kaptunk minden esetnél dönteni, aztán meg kellett mindenkinek indokolni a döntését. Ezek után megnéztük, hogy mi történik az egyes választásoknál, majd pedig, hogy az amerikai kormány ténylegesen mit döntött. Nagyon érdekes volt, és okosak voltak a csapattársaim, mi nyertük meg az egészet, mert minden jó válasz egy pont volt. Egyet mindenki elrontott, az utolsót, ami arra vonatkozott, hogy indítsunk-e Irak ellen háborút. Mindenki nemmel szavazott, a program igent mondott erre. Az összes diáknak, meg a tanárnak is felakadt a szeme ezen. Furcsa.
Az arab ma jobb volt, tanultunk egy csomó betűt. Ahmad nem szeret minket. Mármint engem és Borit. Azt hiszem azért, mert sokat kérdezünk. Mármint, mikor például egy bizonyos nyelvtanról van szó, mindig megtaláljuk a kiskapukat és rákérdezünk a kivételekre. Bori kérte, hogy hozzon be népzenét is, ne csak popdalokat, erre behozott valami 60-as évekbelit, aminek egy száma másfél óra volt, és jól elkezdte lehordani, hogy milyen unalmas meg minden. Aztán betett még egy nyálas romantikus popdalt, azt meg agyondicsérte. Én vagyok hülye, vagy tényleg furcsa, hogy a popzenét népszerűsíti a saját nemzete hagyományos zenéjéhez képest? Úgy értem, én, mint magyar, marhára örülnék, ha valaki az igazi magyar népzene után érdeklődne, nem elégedne meg Fekete Pákóval.
A spanyoldolgozat nem lett olyan fényes, Borinak sokkal jobban megy. Úgy értem, átmentem, de sok hibával. Mondjuk, jó, mi a túrót vártam, a kilencedik fejezetből írtunk, múlt idők összehasonlításából, mikor jelenben se udok ragozni... ma meg present perfectet tanultunk, úgyhogy a helyzet bonyolódik.
A gazdaságórával is bajaim vannak. Az órán szörnyen unalmas, egyszerű dolgokat magyaráznak, házinak meg feladtak vagy 10 számolási feladatot, amik irtó nehezek voltak, rakás függvény, koordinátageometria, exceles modellezés, az egész délutánom ráment meg estém is, és még így is maradt, amivel nem tudtam mit kezdeni. Nem tudom, a többiek hogy boldogulnak vele, mert ezeket sose beszéljük meg, csak beadjuk. De nagyon elszomorít, hogy küzdök a feladatokkal, mindenáron meg akarom oldani, mégse megy.
De azért a nehézségek ellenére jók az órák, szeretem őket. A színházas is jó, mert teljesen befogadtak, tök aranyosak a többiek, mindig köszönnek, segítenek, ha kell, és nagyon jó feladatokat szoktunk kapni. Ma az volt a feladat, hogy játsszuk el egy olyan ember teljes napját felkeléstől lefekvésig, akit nem inspirál a munkája, valami monoton dolgot csinál egész nap, és fásult tőle. Mindenki egyszerre csinálta, némán, nagyon érdekes volt játék közben figyelni, hogy ki milyen szakmát választott, hogy oldja meg, és aztán a végén a gesztusok, mozdulatsorok tempójáról vontunk le következtetéseket.
Na most alszok. Ahogy elnézem, ma nemigen sikerült nagyon érdekes dolgokat leírnom... Talán ez érdekes: Cassie ma bemutatta, hogy kell "cackle"-ni, ez az irtó idiótán gonosz kacaj amerikai definíciója, nagyon vicces volt :). Ja meg töltök fel képeket a lövöldözésről.
Puszi,
Kata
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése