Hételő

Mégeccer

Hétfőn a zenekarral koncerteztem. Az utolsó próbánk előző hét csütörTökén volt, amikor is Oleg aranyom behozott egy új darabot, mermármérne. Egy Sosztakovicsot. Ami modern és nehéz, ééés, hogy tökéletes legyen a dolog, full pikolószóló. Azon a pikolón, amit akkor adott oda nekem először. A többi darab is eléggé erősen nem volt tökéletesnek nevezhető, de hát teher alatt hajlik a pálma (vagy nő, vagy mivan?), meg ilyenek, gondolom őket is valahogy így szocializálták a szovjet blokkban. Oleg egyébként az egyetlen tanárom, akin nagyon látszik, hogy nem amerikai, ki-kitör belőle a jó kis ukrán temperamentum :). A kürtöseinkről tudni kell, hogy irtó bénák, és emellé még nem is figyelnek. Elrontják először. Oleg nyugodt, oké, fiúk, fussunk neki még egyszer. Másodszorra be se lépnek. Jaj, ejnye, fiúk, figyeljetek, léci, na még egyszer. Harmadszorra rossz helyen lépnek be. Erre Olegnek elönti a szemét a vörös köd és előgurgulázik belőle a sok-sok évnyi amerikanizálódás folytán jó mélyen magábataposott szovjet arohadtéletbemitképzelnekelvtársakmagukmiattnemlesz500%-ostervtúlteljesítésidén mentalitás, aztán három másodperc után észreveszi magát, meg a döbbent arcokat, és máris visszabújik a kedves és türelmes polgár bőrébe, aki száztizenharmadszorra is mosolyogva kérincséli a retardált kürtösöket, hogy ugyan a másik végén fújják már meg a csövet. Összefoglalva, Oleg mindig tervtúlteljesít. Ezért is van az, hogy még a koncert előtt öt perccel, ott a színpadon, a közönség előtt is próbálunk. Mindhalálig. Még akkor megpróbál mindent tökéletessé varázsolni, mindenkit mindenre emlékeztetni, technikai tanácsokat ad, ezt rövidebben, ezt hangosabban, pedig már marhára semmit nem jegyzünk meg, mert mindenkit csak feszélyez, hogy az összes öreg néni, akivel el akarjuk hitetni, hogy mi egy jó zenekar vagyunk és tudjuk a dolgunkat, azt nézi, hogy Oleg az összes hibát kilistázza.
Koncert előtt volt próba. Ebéd után hazamentem, és megnéztem a syllabust, amin az állt, hogy hattól hétig van a próba, majd fél nyolctól koncert. Mondom, oké, akkor van egy szabad délutánom. Úgyhogy annak rendje és módja szerint aktívan nem csináltam semmit, vagy legalábbis nem emlékszem, hogy bármit alkottam volna, ami előbbre viszi a világot. De hát ez érthető, nem, lélekben készültem a koncertre. Haha. Haha. Na jó, szóval fél hatkor elballagtam vecsernyézni, és hat előtt öt perccel elindultam át a templomba. Jön velem szembe egy csaj, aszongya, hát te hol voltál? Nem akartam azzal válaszolni, hogy: Hát te meg ki vagy? Mert mindig úgy érzem, hogy engem itt mindenki ismer, énnekem meg fogalmam sincs sokszor, hogy ki a manóval beszélek. Aszongya, nem voltál próbán. Milyen próbán, mondom, most megyek oda. Erre elvigyorodik, hogy most lett vége. És hogy Oleg a maga szelíd módján tajtékzott, mert senki nem tud rajtam kívül pikolózni, Lea megpróbálta lejátszani a szólót fuvolán, de két ütemig se jutott. Hopp, mondom, hát ezek szerint mindenki tudta, hogy máskor lesz a próba, csak én nem. Szóval akkor lett még egy szabad órám, amit ugyancsak semmittevéssel töltöttem, csak immáron némi lelkifurdalással. Aztán hétkor szépen megvolt a koncert, nem is sikerült rosszul, itt lehet belehallgatózni:

McSóztakovács


Kék(volteccer)Duna-keringő (jajmaannyiraviccesvagyoktejóég...)

Olegre az is jellemző, hogy amikor koncertezünk, hirtelen mindent másképp integet, mint addig, vagy épphogy egyáltalán nem integet, csak ritmustalanul csavargatja a kezeit, te meg számolj, hogy hol vagytok, ezért aztán rémültem lesünk és vonogatjuk a vállunkat, megerősítvén egymást, hogy nem vagyunk egyedül a fogalmunksincshollétben, aztán mikor Oleg rándul egyet, és aztán csúnyán néz, akkor tudjuk, hogy ahaaa, itt kellett volna belépni. De azért szeretem Oleget, mert azért ő az egyetlen a zenekarban, akivel kicsit honfitársnak érzem magam. De azért most is produkált egy érdekes megszólalást a matinészövegében, miszerintaszongya a Kék Duna-keringő Ausztria himnusza. Hát, én, izé, talán, esetleg, biztos ez? Na de télleg, egész jól sikerült a koncert, sokkal jobban, mint az előző, márcsak abból is kifelefolyólag, hogy jó darabokat játszottunk, nem Szakasvilit.

Diákrendezteegyfelvonásosest

Ezt most szó szerint fordítottam a plakátról. Én kitartóan minden előadásra elmegyek, ami itt a kampuszon van, bár kísérőim száma már egy főre, nevezetesen Cassie-re apadt, feltételezem, az eddigi előadások nem annyira fantasztikus színvonala miatt. De igen, ismétlem, IGEN, megérte kitartani, mert ez a mai este szuperzseniális volt! Két egyfelvonásos darab ment, egy-egy diák rendezte mindkettőt, és vérprofi volt, jók voltak a darabok, a színészek, a rendezés, a fények, az ötletek, jessz! Az első darab címe Eleemosynary volt, ami nekem nagyon tetszik, mert az egyik kedvenc szavamat, az elemózsiát vélem felfedezni benne. Egyébként jótékonykodót jelent. Egy nagymama, a lánya és az unokája életéről szólt, félreértésekről, meg nem értésekről, és bár minden karakter nagyon furcsa személyiséggel rendelkezett, mégis nagyon emberi volt az egész. A második darab pedig négy nőről szólt, akik a plasztikai sebésznél várnak a műtétjükre, mind kövérek, és szépen sorban megtudjuk a történetüket, meg a tragédiájukat. Nagyon jók voltak, remélem, ezeket a darabokat egyszer magyarra is lefordítják.

Yellowstone upgraded

Ömm, ma mondta Steve, hogy kábé minden napra 20 kilométeres túrát tervez. Természetesen nem alföldeken :). És hogy odafenn nincs levegő, mert olyan magasan leszünk, hogy hármat kell belélegezni, hogy kettőnyi oxigénhez juss, szóval marhafárasztó lesz. Asszem, megyek gyúrni...

Arról, hogy az anyukám lánya vagyok én, cserebogár, sárga cserebogár

Ma vacsoránál beleejtettem egy darab banánt a kávémba. Valaki beszélt hozzám, én meg épp az utolsó falat banánt próbáltam beletalálni a számba, de valahogy kifordult az ujjaim közül, és az előttem lévő egynégyzetméternyi asztalfelületből pontosan azt az öt centiméter sugarú kört bírta eltalálni, ami a kávém volt. A kávé mindenhova szétment, én meg csak néztem a banánt, ahogy úszkál a kávé tetején, és arra gondoltam, hogy lám, lám, mennyire az anyukám lánya vagyok én :). Ilyenek vagyunk mi, Dósa-lányok, időnként akaratunkon kívül beledobálunk random dolgokat a kávénkba, amiknek a dolgok hétköznapi rendje szerint nem feltétlenül ott lenne a helyük.

Két kifejezés

Na ezt nem tudom, ti tudjátok-e, hogy hogy hívják az ember köldökét angolul. Igen, igen, persze lehet azt is mondani, hogy umbiculus, de van egy olyan kifejezés is, hogy belly button, vagyis saját szabadfordításomban pocakgombocska :). A másik, amit tanultam, így hangzik: geologist wannabe, ami egy olyan személy, aki nagyon sokat okoskodik (esetünkben) geológiáról, pedig nem nagyon ért hozzá, de erre nem találtam eddig találó egyszavas magyar fordítást.

Megoldás és új kihívás

Na, elárulom az előző kép megfejtését: ez egy peanut worm volt, vagyis gondolom, földimogyoróféreg (bigyológusoknak: sipunculid) Ausztráliából. Oké, elismerem, nem volt egyszerű :).
És ma kitaláltam, hogy megpróbálok olyan mondatokat találni emberekre, amik alapján fel lehet őket ismerni. Példának okáért, magamra azt a mondatot választottam, hogy "Na, mindegy.". Remélem, elég jellemző :). De mivel nem tudtam mindenkire nagyon jókat kitalálni, ezért letesztelem azt a néhányat, amit kitaláltam, és várom az ötleteket a többiekre, vagy magatokra :). Akinek van kedve, az játszhat velem :). Na akkor, kik a következők:
1."Dolgozom, négy órát aludtam."
2."Oszt van-e hó?"
3."Hagyjá' má, phela!"
4.a.,"A picskú..." b.,"Mi a RETkes F@X!?" (az eredeti után szabadon, hogy papírra-képernyőrevethető legyen)
5."Kicsíteltem, hogy ingyen üdüljek Hawaii-on két hétig."
Segítségképpen: a megfejtendők köre mindenkori olvasóimra, kis családomra, barátaimra és itteni magyar harcostársaimra korlátozódik, szóval Győzikére ne szavazzatok. Várjuk a lelkes megfejtőket :).

Ave,
Kata