Tavasz, tavasz, gyenge tavasz

Elmentem szavazni

Hát el. Az egész campus tele volt azzal, hogy menjünk szavazni a három Son-ra, mert mindhárom nő neve -sonra végződik, mert milyen fontos, hogy legyen szexuális oktatás a beloiti iskolákban, és hogy ezért nekünk is tenni kell, nem kell semmi más hozzá, csak a sulis igazolvány. Én meregettem a szemem, hogy biztos ez? Peeersze, csak menjünk. Oké, mondom, rajtam aztán ne múljék az amerikai tinédzserterhességek rátájának növekedésének megállításának lehetősége (höh), úgyhogy ebédnél még jól rábeszéltem a dologra Cassie-t meg Thu-t is. Elballagtunk a First Congregational Churchbe, ami nem volt nehéz, mert ötméterenként hatalmas színes nyíl volt a járdára festve, hogy erre meg erre kell menni. Itt is a nyugdíjasok szervezik a szavazást, mint Lapujtőn. Cassie hamar elkészült, aztán jöttünk mi. Először egy kedves bácsi próbált velünk valamit kezdeni, aztán egy kedves néni, majd még egy kedves néni, és mikor már az ajtóig kezdett torlódni a sor, akkor kezdett gyanússá válni a dolog. Először is kértek tőlünk wisconsini jogosítványt. Mondom, az nincs. Akkor Social Security Numbert. Mondom, az van, de fejből nem tudom. Na akkor oké, nem baj, szavazhatunk ideiglenesen, majd holnapra hozzuk be a számot a polgármesteri hivatalba, mert hát persze valamit elírhattak, de akkor keressünk ki bennünket a listából, ami a bentlakó beloitos diákokat tartalmazza, és akkor mehet a dolog. Nem vagyunk benne. Mi a szösz. Na és akkor már nem emlékszem, hogy pontosan hogy, de valaki vagy megkérdezte, vagy valahogy kiderült, hogy mi marhára nem vagyunk USA állampolgárok. Erre először elkerekedett a néni szeme, aztán elkezdett nevetni, meg mögöttünk is mindenki, hogy hát akkor ez a baj, persze hogy mi nem szavazhatunk. Szóval eléggé kínos volt, szép leforrázottan elsunnyogtunk oldalra megvárni Cassie-t, és aztán hazáig füstölögtem, hogy hogy lehettem ekkora idióta, hogy hagytam elhihetni magammal, hogy elég az, hogy itteni diák vagyok, és azok is mekkora idióták, akik elhitették velem.

Buáááááá

Jelentkeztem egy tudományos kutatásba kísérleti nyúlnak. Itteni diákok kerestek egészséges diákokat, én meg gondoltam, biztos nem rohannak az emberek, mivel nem fizetnek, és mivel nem írták, hogy bármi szörnyen nehéz vagy fájdalmas lenne, gondoltam, van fél órám feláldozandó a tudomány oltárán. Meg nem mellesleg érdekelt is. Szóval megírtam nekik, hogy kedden 8:45-től ráérek, persze ezt ők estére értették reggel helyett, sebaj mondom, nekem mindegy. Úgyhogy elballagtam este a természettudományi központba, ott várt a négy lány meg még egy alany. Először alá kellett írni egy kétoldalas papírt, hogy én ezt önként, tisztában vagyok, elfogadom, nem perlem stb., meguntam a felénél és inkább aláírtam. Komolyan, ez az ország... Na mindegy, szóval adtunk a politikai korrektségre, az tuti. Ezután meg meg kellett markolni egy kézi szívmonitorkát, ami középen mutatta, hogy micsinál a szívem, és egy-egy lány jegyzetelte a számokat. Miután a lépcsőnfelfelészaladástól helyreállt a normál ritmus, megnézették velünk ezt a videót (na most akkor mivel én rendes vagyok, előre szólok, hogy meg fogtok ijedni a 13-14-ik másodpercnél, szóval ne max hangerőn hallgassátok-nézzétek):



Én már láttam ezt a videót korábban, természetesen mégis szívszélhűdést kaptam, majd beestem a pad alá. És akkor még kétszer megnézették velünk, hogy megnézzék, hogy mennyire ijedek meg másodszor és harmadszor :D. Persze akkor már nem volt olyan rossz, mert tudtam, hogy kábé mikor jön, de akkor is mindig begyorsult a szívverésem. A végén megdicsértek, hogy én voltam a tökéletes alany, mert akkorát ugrott a szívem görbéje, hogy csak na. Pff, mondom, naná, amúgy is jellemzően beszari vagyok, akármitől összerándulok, mint egy retkes medúza, nem csoda, hogy ettől a hülye videótól frászt kaptam. Na mindegy, érdekes volt, és aranyosak voltak a lányok, majd felépülök :).

Strange Snow

Ez a legújabb darabom címe. Pénteken lesz az előadás belőle, és már tudom a szöveget, meg minden tök jó, kivéve egyetlen pillanatot, természetesen a legfontosabbat. A jelenet arról szól, hogy van egy 30-as tanárnő, Martha, aki vonzódik a testvére vietnámi katonabarátjához, Joseph-hez, de borzasztóan gátlásos és félénk. Ketten maradnak a konyhában, elkezd levest főzni és beszélgetnek. A hapsinak is tetszik a nő, ezért megpróbálja valahogy feloldani a gátlásait. A csaj el is kezd megnyílni, mesél fiatalkoráról, hogy senki nem akarta elvinni a szalagavatóra, a tesója szerzett neki randit úgy, hogy megfenyegette a barátait, hogy összeveri őket, ha valaki nem viszi el a lányt. De persze ez kiderült, ezért inkább betegséget színlelt a csaj, hogy ne kelljen menni. Aztán a srác is elmeséli, hogy az ő szalagavatója is el volt cseszve, mert ő meg direkt botrányt csinált azzal, hogy bement motoroscsizmában meg bőrkabátban, és várta, hogy kidobják. Erre megállapítják, hogy mindketten szerencsétlenek, és elkezdik eljátszani a szalagavató napját, mintha együtt mentek volna el. A srác megérkezik a lányért, iszik egyet apuval, feltűzi a csokrot a csaj mellére, beülnek a kocsiba és elmennek a bálba. És akkor jön a táncjelenet, amit rühellek, mert egyszerűen nem csináljuk jól. A sztori vége az, hogy elkezdenek lassúzni, a srác közel húzza a csajt, mikor a csaj bepánikol és ellöki a srácot. Erre a srác megmérgelődik, kitöri az üvegablakot, és le akar lépni, de ekkor a csaj végre összeszedi magát és visszatartja a srácot, megkéri, hogy mégiscsak maradjon a levesre. Szóval ez egy kedves történet két szerencsétlenről, akik egyébként nagyon is életszagúak. Az egyetlen baj az, hogy nekem el kell ugye játszanom, hogy bepánikolok a srác közelségétől. Ezzel nincs semmi baj, de a srác nem húz közel. Mondom neki, figyelj, öregem, azt írja a szerző, hogy his hands start to go down to her waist, vagyis elkezd a keze illetlen helyekre vándorolni, és közelebb kéne húznia. Nem. Mondom neki, figyelj, próbálj meg tényleg kellemetlen helyzetbe hozni. Nem, szerinte nem kell ahhoz tényleg kényelmetlenül éreznem magam, hogy el tudjam játszani. Komolyan, nem tudom, mi a manót kezdjek vele. Hogy lehet azt valakinek megmondani, hogy figyelj, haver, én nem megerőszakolni akarlak, meg fogdostatni magam veled, de ez így gyenge, hiteltelen, hamis, és elrontja az egész darabot. Senki nem pánikol be attól, hogy egy méterre áll a másiktól és a vállát meg a kezét fogják. És én minden tőle telhetőt megteszek, hogy jó legyen, a pánik igazi is, csak a szituáció nem. Az összes feedbackben azt kaptuk, hogy egyszerűen nem értették, mitől pánikoltam be. Nem csodálom. Á bakker, nem tudom, mi lesz ezzel. Mindegy, legfeljebb most nem A- -t kapok, hanem rosszabbat, csak zavar, hogy nem tudja túltenni magát azon, hogy ezt el kéne játszani. Persze az is lehet, hogy nem tudja magában elkülöníteni az életet a játéktól. Grrr.

Diploma

Nem tudja valaki, hogy az ELTÉ-n lehet-e angolul beadni diplomamunkát? Csak mert az összes anyagom angolul van, és azt hiszem, egyszerűbb lenne angolul megírni, mint lefordítani mindent, úgyhogy ha egy mód van rá, ezt meg lehetne spórolni. Meg arra is rájöttem, hogy angolul sokkal gyorsabban telik a papír, merthogy nem olyan, mint a magyar, hogy mindent hozzá-meg eléragasztunk a szavknak, hanem szépen különírunk mindent, tehát sok-sok space van a szövegben. Ezt a heti book review-k írása közben eszeltem ki, mert fél óra alatt telegépeltem két oldalt, amin magyarul biztos többet szenvedtem volna.

Csákány,
Kata