Multicultural Fun Fair & Mr. Beloit

Ezen a hétvégén is zajlott a Zélet. Nézzük a zamatját.

Mr. Beloit

A Kappa Delta elnevezésű testvériség megszervezte a beloitos srácok vetélkedőjét mindannyiunk legnagyobb örömére. A színház csupa lufi és szalag és egyéb dekoráció volt, a KD-s lányok pedig mind fekete estélyiben feszítettek, amivel csak az volt a gond, hogy senki nem magyarázta el nekik, hogy egy fekete estélyihez nem annyira megy egy vastag talpú, fehér műanyag cipő, amiben még járni se tudnak. Tíz jelölt volt, meg egy háromtagú zsűri, aminek Renato, a zongoratanár volt az elnöke. Az első körben minden jelölt bemutatta a saját kis magánszámát. Volt itt minden, kérem szépen, rap, átírt popszám, aminek a refrénje mindig az volt, hogy érzem a hím szaporodószerved szagát, pankráció... A legjobb szerintem egy fekete srác volt, aki beöltözött Britney Spears-nek és úgy vonaglott a színpadon, hogy jobb volt, mint az eredeti, összevissza sikoltoztunk neki. Meg az a srác se volt rossz, akinek én szurkoltam, ő csinálta a pankrációt egy nagy drabális bőrálarcos pofával, aki persze összevissza püfölte. Nodeakkormár említsük meg a leggázabb produkciókat is: az egyik srác elkezdte Shakespeare életét felolvasni, és egyszer csak azon vettük észre magunkat, hogy már Hitler életrajzi adatait hallgatjuk, csak Shakespeare nevével, szóval hát mit ne mondjak, ez egyszerűen ugye rémesen vicces. A másik meg szintén egy tréfás fiú volt, aki pontosan ugyanazt a stand-up comedyt adta elő, mint a nemzetközi vacsorán, és szörnyű ugyanazokat a poénokat egymás után kétszer hallani, semmi újat nem talált ki. Na ezek után kiesett három, jött a következő kör, ahol kérdésekre kellett minél szellemesebben válaszolniuk, itt egyedül Brandon tetszett, aki kihívta egy szkanderpárbajra a műsorvezetőt, és a tét az volt, hogy aki nyer, az teszi fel a kérdést. A végére csak hárman maradtak, Brandon, a fekete srác, meg egy tökre nem vicces és tökre nem jól kinéző srác, és akkor az döntött, hogy kinél ordít hangosabban a közönség, így nyert Brandon. A fekete srácot sajnáltam, mert egyrészt irtó jól nézett ki, szóval ha szimpla szépségverseny lett volna, egyértelműen ő a befutó, másrészt meg szimpatikus volt, csak egyáltalán nem volt semmi humorérzéke. Úgyhogy jókat nevettünk meg szurkoltunk Cassievel, igazán megérte azt a három dollárt, amit elkértek érte.

Multicultural Fun Fair

Szombaton volt egy nemzetközi kiállításféle, amin mi voltunk a magyar asztal. Előző nap összeállítottunk Borival két diasort Budapestről, meg egy óriásit egyéb magyar dolgokról, városokról, kajákról, kutyákról, népszokásokról stb., elvoltunk vele vagy 4 órát, aztán nem is lett tökéletes, mert 10-kor zárt a könyvtár, és csak reggel 11-kor nyitott, nekünk meg már 10-re ott kellett lenni, szóval eléggé félkész volt. Ja igen, mert az én gépem nem hajlandó működtetni a PowerPointot. Bori nagyon próbálkozott vele, de szörnyű, beszürkül, nem látszik, összevissza történik minden. Na szóval a vetítésen kívül volt mindenféle magyar zene, főleg jó kis régi slágerek, meg képeslapok, színes könyvek, térképek, meg egy Bori-féle brosúra amolyan "mit kell tudni Magyarországról, ami rá is fér egy A4-es oldalra" stílusban. Rengeteg helyi gyerek jött a szüleivel, egy kis útlevélre kellett gyűjtögetniük pecséteket, minden asztalnál másféle pecsét volt. Szóval a legtöbb gyerkőcöt annyira nem érdekeltük se mi, se az ország, csak a pecsét, és ha el is hangzott kérdés, abban sem volt sok köszönet, így történt, hogy például megkérdezték tőlem, hogy: "És mekkora Thaiföld?", mire én lenyeltem a fél fogsorom, aztán a feltörő nevetést is, végül odaböktem a szomszéd asztalra, hogy azok ott Thaiföld, ők elképzelhető, hogy jobban tudják, mint én. Ami leginkább megfogta az embereket, az a komondor képe volt, odáig voltak tőle, hogy ez igazi, meg a Parlament épülete, meg a kaják fotói. Próbálkoztunk tánctanítással, de hiába kiabáltam tele az összes termet, nem sok ember gyűjt össze, szóval végül asszem öten-hatan ugrándoztunk egy sort. Marhaérdekes volt, hogy mennyire nem áll rá a lábuk a legegyszerűebb lépésekre se :). A kettőt-jobbra-kettőt-balra még ment, de mikor az jött hogy jobbra-kereszt-jobbra-zár, akkor már mindenki felborult a saját lábában, úgyhogy ennyiben maradtunk. Később befutott Tündi is, aki a kezembe nyomta a pendrive-omat, amit az épület előtt talált meg, ami máig is rejtély, hogy hogyan került oda, mert én nem hagytam el az épületet, Bori viszont esküszik rá, hogy csak az egyik pendrive-omat vitte el :). Egyébként mekkora a valószínűsége annak, hogy a rengeteg ember közül épp Tündi veszi fel, és aztán mintegy mellékesen megmutatja nekem (merthogy nem tudta, hogy az enyém)? Szóval jól szórakoztunk, engem az se zavart, hogy a gyerekeknek csak a pecsét kell, mert szépek voltak meg aranyosak, úgyhogy leginkább csak mosolygással töltöttük a délelőttöt.

Hogy is lesz ez a New York

Nakéremszépen, hát izé-e, busszal megyek. Igen, Wisconsinból New Yorkba. A legrövidebb út 17 és fél óra... Tegnap nézegettük a közlekedést meg a szállást Thu-val, és majdnem a fele a busz a repülőnek, persze százszor kényelmetlenebb lesz, de mindkettőnknek többet ér a megspórolt 60 dollár. (Középszintű érettségi feladat: tehát akkor mennyibe kerülne a repülőjegy? ) Szóval még negyedikén el kell indulni, hogy ötödikére odaérjünk árkon-bokron át. A szállásunk egészen jó helyen lesz, ha lesz, mindhárom hostel, ami viszonylag olcsó, a Central Park mellett van, az nincs messze a belvárostól, de még nem is Harlem. Szóval a terv a következő: 5.,6.,7. New York, 8-án lemegyünk Washingtonba, és 9-éjjel vissza, hogy ne kelljen fizetni a szállásért, aztán a 10-ét ellébecoljuk valahol, majd este London, egész 11-én kóricálok, este Budapest, és Ferihegyről már valószínűleg hordágyon hoznak majd ki akut kialvatlanság indukálta kóma diagnózissal. Ja és persze, 7-én szavazunk New Yorkban, mert az haláli menő :). Azt nem tudom, hogy kikre és miért kell szavazni, de az mindegy, a lényeg, hogy a lapujtői szavazólistáról átadminisztrálnak New Yorkba, hát tisztára úgy fogom érezni, hogy szintet léptem.

Day of Silence

Asszem pénteken volt a Csend Napja. Spanyolórán nem értettem, hogy az egyik teljesen fiúnak kinéző csaj miért nem hajlandó beszélni és kijönni velünk igét ragozni a táblához, aztán mikor színházórán kommunikálni próbáltam Mollyval, az is csak mutogatott meg bólogatott, végül a kezembe nyomott egy cetlit, amin az állt, hogy egy Lawrence King nevű tizenöt éves gyerek emlékére ma nem beszélnek, és ezt tartsuk tiszteletben. Nem tudom pontosan, miért ölték meg a gyereket, de valami szexuális dolog miatt, szóval ez a demontráció a mindenféle másságot képviselő emberek felé való szolidaritásból van. Nekem ez tetszett, és mondtam is Mollynak, hogy persze, bocsi, nem kérdezgetem tovább. Egész órán csöndben volt, aztán meg a végén nagy röhögve elkezdett Danával trécselni, akkor kicsit kiábrándultam. De azért nekem tetszik ez a fajta csendes tüntetés.

Ahmed visszatér

Na igen. Ahmed kitalálta, hogy segítsek neki megcsinálni egy előadást a politikaszimulációról. Mivel ő tojt betolni a képét az órákra, és csak az utolsó nap második felén volt ott, halvány lila segédfogalma se volt, hogy ki kicsoda, és mit meg miért csinált, szóval gondolta, ott vagyok én, majd én segítek. Mondom, jó, szombaton négykor ráérek, jöjjön a könyvtárba. Szerintetek jött? Nem. Jaj, jaj, bocsánat, fodrászhoz kellett mennie. Anyád. Akkor legyen vasárnap 11. Jaj, jaj, az nem jó, meg hogyhogy 11, hát én nem megyek templomba? Mit, mondom? Mi a manó köze van hozzá? Számonkérte, bakker :). Na jó, oké, akkor koncertfúvós után jöjjön a könyvtárba, nyolcra. Késett tizenöt percet, de legalább jött. Akkor kitalálta, hogy én mondjam meg az ő összes fotóján az emberekről, hogy ki kicsoda, és mi volt a szerepe, és épp akkor mit csináltunk, amikor a fotó készült. Hát nem tudom, próbáltatok-e már egy egyhetes gyakorlatról készült fotósorozaton bizonyos pillanatokat azonosítani... Ráadásul én se ismerek mindenkit névről az osztályban. Akkor idéznék társalgásunkból, amely másfél óráig tartott:

-Ez ki?
-Nem tudom.
-És mi volt a szerepe?
-Ahmed, nem tudom, mivel azt sem tudom, mi a neve.
-És mi volt a véleménye a gázvezeték építéséről?
-...
...
-Ez ki?
-Travis.
-És ez?
-Ez is Travis.
-És ez is Travis?
-Nem, ez Michael (nemlátodhogyezegyméterrelalacsonyabbfeketehajúésszemüvegeeeeees???)
...
-Ezen a képen a vízierőműről szavazunk?
-Nem, biztosan nem, mert én ezzel a lánnyal ellentétesen voksoltam, itt pedig mindkettőnknek fenn van a keze.
-De én biztosan az erőműszavazásról csináltam ezt a képet.
-Mondom, hogy ellentétesen szavaztunk.
-De akkor melyik képem szól az erőműről?
-Nem tudom.
-De akkor biztos mégis ez. (Istenemkérlekvalamiszúrjaleeeeee!)
...
(miután minden képen bejelöltük eletronikusan, hogy ki kicsoda)
-Ez ki?
-Travis. De már odaírtuk.
-Ja, igen, tényleg. És ez ki?
-Krista. De már őt is odaírtuk.
-És neki mi volt a szerepe?
-Zöldszervezet. De ezt is odaírtuk.
-És ez a kép a szerdai tárgyalásról szól?
-Nem, péntekről.
-De nekem szerdáról is kell kép.
(UI.:szerdán nem jött órára, ezért egyetlen kép sem volt szerdáról...)
...
-Ez ki?
-Chelsea.
(Ahmed gépel egy ujjal: Celsy.)
-Ööö, figyi, C-H-E-L-S-E-A.
-És mi volt a szerepe?
-Környezetvédelmi miniszter.
(Ahmed gépel gy ujjal: Minister of Invironment)
-És mit csinál itt?
-Nem tudom.
(Ahmed gépe egy ujjal: She is still stuborn)
-És ez ki?
-Danielle.
(Ahmed gépel: Deniel)
-Ööö, figyi, D-A-N-I-E-L-L-E.
-És mi volt a szerepe?
-Növényiolajtermelőigazgató.
(Ahmed gépel egy ujjal: Brazilan asotiation of Vegtable and oil producers)
-És itt mit csinál?
-Tárgyal.
(Ahmed gépel egy ujjal: more nigotiations)

Megjegyzés: a srác Szíriában angoltanár.
...

És akkor most következzen a nap nyerő kérdése: Mit kívántam eközben?

a, hogy valaki csapja fejbe a szkennerrel
b, hogy valaki mondja meg neki helyettem, hogy mennyire idióta
c, hogy hadd tűnjek már el innen
d, hogy valaki mondja meg nekem, miért teremtette az Úr a szíreket
e, hogy valaki törölje le éjjel az összes képet a tárhelyről

Ez Szabó Csaba-féle teszt, szóval a leghelyesebbet kell kiválasztani.

Mirjamnál

Ma tök kellemes délutánt töltöttem a pótanyukámmal. Esett mint az állat, de ez nem akadályozott meg minket abban, hogy megkerüljük a birtokot a kutyusokkal, akik rettentően élvezték a kirándulást, az egyiknek lehetett botot dobálni a patakba, és jól belepancsolt, a másik már nagyon öreg, szegény, visszafelé már alig vonszolta magát, én még sose láttam kutyát annyira elfáradva, hogy szinte alig tud lépni. Jó kis birtok ez, van erdő, folyó, tavak...
A másik, ami említésre méltó, az Mirjam rebarbaralekvárja. Pöpec :). Tejszínhabbal tálalta, mivel a cucc savanykás, de igen jó vót. Szerencsére el tudnak tárolni Yellowstone után néhány napig, úgyhogy itt fogok tanulni meg dolgozatot írni a birtokon. Meg tudnak mindenféle cuccot adni a terepgyakorlatra, hálózsákot, matracot, kabátot, még egy pulcsit, távcsövet, tök jó, nem kell semmit venni kaján kívül. Ismét jót beszélgettünk, szeretek vele beszélgetni, ma kifaggatott, hogy mi fog hiányozni meg mi nem Amerikából. Mintha ráérzett volna, hogy pontosan ez foglalkoztat már napok óta, hogy arra kezdek ráébredni, hogy igazándiból tök jól érzem magam itt, nyugiban, békében, kedves, nyitott emberek között, csak az otthoni emberek hiányoznak, és ettől rosszul érzem magam. Nem vagyok elég hazafi. Már lekopott rólam a hardcore szarkazmus is, és mindig mosolygok. Szóval igazándiból nem maradnék most itt tovább, mint lehet, de tudom, hogy rossz lesz az első időszak, ha hazamegyek, megint tömegben, koszban, stresszben, marcona arcok meg szórólaposok között. De legalább lesz rendes tej, meg rendes ételek, meg rendes takaró. Meg ti :). Meg Győzikeeee! :D

UI.:Van-e mán miniszterelnökünk?