Panelvizsgálat

Chinatown

Ma elmentünk Chicago kínai negyedébe Borival. Az idő szörnyű volt, megint esik a hó (igen, Papi, van hó :), amikor nem, akkor az eső, amikor az sem, akkor olvad a hó és potyog a tetőről a latyak. Dél körül megérkeztünk, és Vale-val hárman bejártuk a negyedet. Nagyjából minden boltba bementünk szájat tátni, eszméletlen, mi mindent lehet kapni, és szinte senki nem beszél angolul, úgyhogy az eladók mindenhol magyaráztak nekünk kínaiul, mi meg bólogattunk angolul. Vehetsz mindenféle potenciálisan ehető egykoron élőlényt szárítva, például szárított tengeri uborkát és egyéb tengeri herkentyűket, százféle fűszert, teát, ha meg nem kajás boltba mész, akkor a sztenderd (juj) kínai piacos ruhákon és giccseken kívül még millió szebbnél szebb és érdekesebb dísz-és használati tárgyat, legyezőt, gésacipőt, tálakat, ékszereket, szamurájkardot, órákon keresztül nem untuk meg a nézelődést. Van egy csomó épület, ami az eredeti kínai építészetre hajaz, meg egy csomó olyan ház van, ami leginkább a holland házakra hasonlít, de a bejárati ajtó mindig az utca szintja fölött van, és lépcsősor vezet föl hozzá. Ez nem tudom, miért praktikus, mivel itt nincsenek áradások, és szerintem csak zavaró, ha minden áldott alkalommal, mikor hazajön az ember, felfelé kell menni, de hát mindegy. Nagyjából nyolcezer ember lakik itt, és valóban, nem is kell feltétlenül tudniuk angolul, hiszen minden van itt, iskola, templom, étterem, bolt, könyvtár, posta, tűzoltó stb.

Beültünk egy étterembe, ahol egészen összetett élményben volt részünk. Az, hogy higiénia, a kínai étkezési kultúrában nem létezik. Bár az egész hely viszonylag jól nézett ki, a hangyák nem voltak ritka vendégek az asztalunk körül, a mosdó szörnyű, a kezemben maradt az ülőke, és valahogy olyan érzésem volt, hogy ha bármihez hozzáérek, azonnal leszárad a kezem. De ami még ennél is meglepőbb, hogy a konyhaszemélyzet is ugyanide járt, és aranyosan ki volt téve egy felirat a csap fölé, hogy moss kezet, mielőtt visszamész dolgozni. Nekünk a mekiben külön megtanították az egészségügyi előírásoknak megfelelő kézmosást, minimum harminc másodperc, tűzforró víz, nagyon durva fertőtlenítőszer, kézszárító, semmihez nem érsz kézmosás után, és a kézmosásnak is külön technikája van, hogy hogyan távolíts el a kezed minden hajlatából minden apró bacit. Itt meg ki van téve egy rózsaszín gagyi szappan és egy felkérés, hogy ugyammá mossmá kezet, csaje. A rendelés felvétele sem zajlott különösebb zökkenő nélkül, először is eltartott egy darabig, míg megérttettük velük, mit szeretnénk, aztán kihoztak egy olyat, amit nem is kértünk, de végül megjött a kaja. Én nagyon jól jártam, minden, amit rendeltem, finom volt, találomra böktem kétfélét, amit még sose ettem, egy rizstésztából gyúrt páránfőtt gombócokat, amiben belül valami zöldség és hús volt, meg szintén rizstésztából készített édességet, ami zöld volt, mert zöldteával gyúrják össze a tésztát, belül mák, kívül szezám. Mindkettő szokatlan ízvilágú volt, de finom, meg ittam egy fura italt is, ami tulajdonképpen sárgadinnye-tápióka-zselégombócok kombinációja volt. Mivel nekem jókedvem kerekedett a finom kajáktól, ezért nekem végülis jó élményként maradt meg a dolog, Vale volt nagyon kibukva a retek miatt. Meg is állapítottuk Borival, hogy Ecuador vagy nagyon pöpec hely, vagy a csaj gazdag, és sosem járt még másodosztályú helyeken, merthogy mi hozzászoktunk a balkáni kommunista vécékhez, nem kapunk tőle ilyen frászt.

Kaja után még boltoztunk egy darabot, én beújítottam egy eszméletlengyönyörű táskát, meg találtunk szárított mangót, ami marhajó, úgyhogy azt csámcsogtuk visszafelé menet. Jó vót, megérte 3 dollárért lemenni megnézni, nálunk nincs ilyen. Mármint ilyen kúl kínai negyed.

Panelvizsgálat

Kata és Bori a népszámlálásról beszélgetnek.

K:-Engem biztos nem számoltak meg, emlékeznék rá.

B:-Nem, mert akkor panelvizsgálatot végeztek.

K:-Dehát mi is panelban laktunk!...

Na ki volt itt a bölcsész?

Voodoo Barbie

Elmentünk pénteken két színpadi produkcióra is. Az első, Here lies Henry címmel egy egyszemélyes darab volt, ami szerintem eleve egy nehéz műfaj, és maga a darab sem volt elsőosztályúra megírva, sok volt az ismétlődő poén, meg a srác sem volt olyan csillogóan tehetséges. A második viszont pöpec volt, olyasmi, mint a Beugró, ha ez valakinek mond valamit. Volt hét vagy nyolc diák, akik mind be voltak öltözve valami random figurának, mexikóinak, indiánnak, nyuszinak stb., és különböző jeleneteket adtak elő, mindig meghatározott szabályok szerint. Például volt olyan szabály, hogy a jelenet kétszemélyes, és mindkét szereplőt egy-egy külső irányítja, minden reakció előtt meghatározva, hogy hány szóban kell válaszolniuk. A közönség választotta mindig, hogy mi legyen a helyszín, vagy mit játsszanak el a szereplők, az mindig nagy móka volt, mikor az emberek mindenféle furcsát bekiabáltak. Zseniális volt, marhára élveztem! Annak ellenére, hogy rögtönzés volt az egész, valahogy mindig jól sült el, mindig kijött a szereplőkből valami jó poén, nagyon szórakoztató volt. Meg is jegyeztem pár feladatot, mert az jutott eszembe, hogy például ilyen gólyaismerkedős estéken ilyet játszani marhajó, és ebbe talán felsőbbévesek is szívesen beszállnak, hiszen általában semmi "égő" nincs benne.

Leváltottuk az arabokat

Kész, vége, ennyi volt. Hosszas udvariaskodó levelezés és némi személyes konfrontáció után végleg betettük magunk után az arabtanulás kapuját. És nem hiányzik. Ahmed már nem járkál olyan arccal, mintha megöltük volna az anyját, hanem mosolyogva köszön, ami nem tudom, mennyire őszinte, de nem is érdekel. Így felszabadul két délutánom, amit elvileg a leendő tanítványaimra szentelhetek, mivel Renato megígérte, hogy hétfőre megbeszélik a kezdőkkel, hogy mikor legyen a szeánszunk. Ezen kívül pedig megkértem Thu-t, hogy tanítson vietnámiul. Tudom, tudom, mi a manónak tanul az ember vietnámiul, nem annyira világnyelv. Három válaszom van: 1. miért ne; 2. leginkább a kislány társaságát szándékozom élvezni; 3. sosem tanultam még tonális nyelvet, pedig nagyon izgalmasak.

Itt is beütött a krach

Lemondta a zenekar a fantasztikusnak ígérkező Verdi Requiem-koncertünket a gazdasági válságra hivatkozva. Azt nem tudom, hogy mi kerül olyan sokba, gondolom, a holnapi próbán kiderül, de ez rettentő csalódásként ért. Most a legjobb, amit ki tudunk hozni belőle, hogy zongorakísérettel adjuk elő, ami hát finoman szólva nem teljesen ugyanaz, mint zenekarral. Vegyetek konzerveket, meleg takarókat, gázpalackokat és sok DVD-t, hogy majd ne unatkozzunk a bunkerben.

Igen jól szórakozunk

Azon, hogy odahaza nemes előljáróink egymásnak passzolgatják a miniszterelnöki pozíció lehetőségét, mint ahogy mi otthon szoktuk a mosogatást, vagy a macska emésztési folyamatai következtében tisztátalanná vált ágytakaró kipucolását. Az már egy szint, amikor a Facebookon megjelenik az a csoport, hogy "Én sem vállalom a miniszterelnöki megbízatást.", és lelkes cinikusok százai csatlakoznak hozzá. Kezdünk ugyanarra a szintre süllyedni, mint annak idején a "Kevesebb a hajam, mint négy éve" szintű poénokkal :).

Kaja

Felfedeztem a melegszendvicses pultot, mivel már az éhhalál küszöbén jártam. Király, rengetegféle rávaló van, és te csak diktálod a néninek, hogy mit rakjon a szendvicsedre, ilyen húst, olyan sajtot, hagymát, paradicsomot, tojásos kenőőőőőt :D, hát ez a szívem csücske itt, meg milyen kenyeret, megsütögeted oszt jóvan. Jaj meg ezt el kell büszkélkednem, múltkor megjelenek az asztalnál egy szelet csokitortával, erre kimered mind a hat barátosném szeme, és mint a nyúl, felpattant mindenki, én akkora rohanást még nem láttam a desszertespult felé :D. Én meg ottmaradtam röhögni Tündivel :). Mert bizony ám itt is farkastörvények vannak, a desszertből mindig kevés van, ha nem vagy elég szemfüles, nem eszel, szóval korán kell érkezni, és negyedóránként monitorozni, hogy nem tettek-e ki valami finomat. Visszajött a kedvenc salátánk is a nyaralásból, úgyhogy mostanában saláta-melegszendvics kombón tengődünk, mert már mindenki utálja a meleg kajákat.

The end